Közösségi szolgálat vagy önkéntesség

Az iskolai közösségi szolgálatot és az önkéntességet tematizáló interaktív előadások gyarapították az érdeklődők tudását a Fehérvári Civil Központban. 
 
 
 
Kétszer két órás képzést szervezett április 14-én, majd április 16-án az Alba Pont LISZI középiskolásoknak. Az első alkalommal Borjánné Nyul Katalin pedagógus az iskolai közösségi szolgálatot mutatta be, míg a második alkalommal az önkéntességről beszélgetett a résztvevőkkel. Szó esett a nemzetközi önkéntesség lehetőségéről, annak körülményeiről, a jelentkezésről, valamint a közhasznú önkéntességet szabályozó törvényről is.

A program az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért az „Új Belváros – Várkörút rehabilitációja” KDOP-3.1.1/D1-14-k2-2014-0002 számú pályázat mini-projektjének keretein belül valósult meg.

mt

nyomtatás