Előadás Székesfehérvár iparfejlődéséről
Szeptember 24-én kezdetét vette a Fehérvári Topográfiai Műhely ipartörténeti programsorozata. Többen is kíváncsiak voltak dr. Szalai Károly földrajztanár, helytörténeti kutató előadására Székesfehérvár iparfejlődéséről a dualizmus korától az 1930-as évek közepéig.  
 
 
 
Az előadó kiemelte, hogy Székesfehérváron a tárgyalt időszakban elenyésző volt a nagyipar aránya, a helyi iparosok zömében a kis- és középiparban működtek, így azok is, akiket a korban gyárosoknak neveztek. A korszak ipari és gazdasági életét két tényező határozta meg: a tőkeerő alacsony koncentrációja és a kisüzemek, a népszerű, sokszor máig emlegetett mesterek által működtetett kereskedések. Az előadás végén a résztvevőket és a szervezőket egyaránt meglepte Baráth István, A Videoton története című kötet szerkesztője, aki a Videoton Holding Zrt. és Sinkó Ottó vezérigazgató jóvoltából a könyv egy-egy példányát nyújtotta át a megjelenteknek. A rendezvénysorozat október 8-án folytatódik; a Király sori egykori Villanytelep és a Fűtőerőmű területét tekinthetik meg az érdeklődők egy vezetett séta keretében.
 
nyomtatás