Mindenkit lenyűgözött a Király sori Fűtőerőmű
A Király sori Fűtőerőművet járták be azok az érdeklődők, akik részt vettek az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására programján. 
 
 

Az 1903-ban épült egykori Villanytelep történetét ismerhették meg a résztvevők Koncz Dezső előadásában. Az évtizedek során rengeteg archív képet és dokumentumot őriztek meg az üzem egykori dolgozói, melynek egy darabkáját tárta fel az érdeklődők előtt a volt műszaki igazgató. Bemutatta milyen változásokon, bővítéseken ment át az üzem területe és az épületek, hogyan fejlődött az adminisztráció és az egész fűtési rendszer milyen korszerűsítéseken esett át napjainkig. A sors fintora, hogy az ötvenes évek elején beüzemelt négy gőzturbinából, melyet egykor Szauter Rezső igazgató indított be, ma már csak egy van meg, melyet 2015. márciusában az egykori igazgató unokája, Szauter Ákos állított le végleg.

Az elmélet után az előadó és Koós László hőtermelési üzemvezetővel kiegészülve a gyakorlatban is megmutatták a különböző gyáregységeket és azoknak a már leállított és még működő berendezéseit. A látogatók többségét lenyűgözte ’Tereskova’ az egyetlen megmaradt gőzturbina és maga a gyönyörűen díszített épület, melyben található. Ugyanakkor elszomorító látvány volt, hogy az időjárás nem kíméli, és állapota lassan, de folyamatosan romlik.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, illetve a SZÉPHŐ Zrt. nagylelkűségének köszönhetően egy újabb bejárást szervez a területen a topográfia munkacsoport, melyre október 14-én kerül sor.

nyomtatás