Iparosokról mai szemmel
Március 16-án került megrendezésre a Magyar Városkutató Intézet Kft. ipartörténeti programsorozatának újabb előadása. 
 
 
 
 
 
 
Váczi Márk, a kutatóintézet munkatársa mutatta be Székesfehérvár két világháború közötti kis- és középiparának alakulását a létszám- és szerkezeti adatok tükrében, a harmincas évek felívelő korszakát. Azt, hogy hogyan változtak az igények, és ennek okán hogyan jelentek meg az újabb iparágak a városban, milyen sajátosságai voltak az egyes városrészeknek. Az érdeklődők korabeli hirdetéseket böngészhettek, és megismerhették néhány, ma is látható értékeket létrehozó helyi iparos szakmai életútját. A következő előadás középpontjában ezen időszak székesfehérvári kereskedői állnak majd. 
nyomtatás