Egyre több az önkéntes Fehérváron
Nőtt az önkéntes munkát végző fehérvári lakosok száma 2010 óta. Ez derült ki abból a felmérésből, amelyet a Székesfehérvári Önkéntes Központ megbízásából végzett az Echo Szociológiai Kutatóintézet. A kutatás részleteit Domokos Tamás, az Echo Nonprofit Network stratégiai igazgatója ismertette sajtótájékoztató keretében 2014. augusztus 14-én, a Fehérvári Civil Központban. 
 
Az Echo Innovációs Műhely 2014. június 4-én kapta meg az Önkéntes Központ Alapítványtól az Önkéntes Központ címet, ezzel ismerve el az évtizedek óta az önkéntesség népszerűsítésében végzett hasznos munkáját. Az Echo Innovációs Műhely 10 éve fogad rendszeresen önkénteseket, napi munkája, szolgáltatásai már elképzelhetetlenek a segítő önkéntesek nélkül. A cím átadása adta az apropóját annak, hogy négy év után ismét felmérjék, mennyire terjedt el az önkéntesség a székesfehérvári lakosok körében.
A 300 fős reprezentatív telefonos kutatás szerint a megyeszékhelyen élők közel kétötöde (39 százaléka) nyilatkozott úgy 2014-ben, hogy már végzett valamilyen közösség számára ellenszolgáltatás nélküli munkát önkéntes alapon az elmúlt 5-10 évben. Ugyanez az arány a 2010-es év során csak 14 százalék volt. Azaz míg 4 évvel ezelőtt minden hetedik lakos, addig idén minden második vagy harmadik lakos nyilatkozott úgy, hogy önkénteskedett az elmúlt évek során.
Az önkéntes munka iránti nyitottság az elmúlt 4 évben pozitív irányba változott. Míg 2010-ben csak a lakosság kicsivel több, mint harmada nyilatkozott úgy, hogy a jövőben vállalna önkéntes munkát, addig 2014-ben már a lakosság több mint fele válaszolt igennel.
A 2014-es kutatás azt mutatja, hogy a férfiak és a nők közel hasonló arányban vállalnának a jövőben önkéntes munkát, az életkor és az iskolai végzettség alapján azonban nagyobb különbségek tapasztalhatóak a válaszadók között: jellemzően minél fiatalabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel tevékenykedett már önkéntesen. Az iskolai végzettség vizsgálata alapján megállapítható, hogy a diplomások kétharmada, az érettségivel nem rendelkezők több mint fele, az érettségizetteknek azonban kevesebb, mint fele nyitott erre. A négy évvel ezelőtti kutatás a nemek és a korcsoport tekintetében hasonló tendenciákat mutatott, mint idén.
Mind 2010-ben mind pedig 2014-ben az időhiány volt a legfőbb akadálya annak, hogy a székesfehérváriak önkéntes munkát vállaljanak. Korábban a második helyen az állt, hogy az illető nem is gondolt rá, hogy ilyen tevékenységet folytasson, ez azonban mára csak az ötödik helyet foglalja el az indokok között. Míg négy évvel ezelőtt a fentieken túl az egészségi állapot és az információhiány akadályozta leginkább az önkénteskedést, addig mára az utóbbi az utolsó helyen áll, ami azt jelenti, hogy sokkal tájékozottabb a lakosság azt illetően, hogy hol lehet ilyen tevékenységet folytatni. Az egészségi állapot azonban idén is elől foglal helyet az indokok között amellett, hogy a megkérdezettek nem szívesen áldozzák fel szabadidejüket.
A kutatás során a székesfehérváriakat megkérdezték arról is, hogy milyen rendszerességgel végeznének a jövőben önkéntes munkát. A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak azok aránya csökkent, akik évente egyszer-kétszer önkénteskednének. Mindazok aránya azonban nőtt, akik naponta, hetente vagy havonta vállalnának ilyen jellegű tevékenységet. 2014-ben minden húszadik székesfehérvári naponta, minden negyedik hetente végezne valamilyen önkéntes munkát. A válaszadók további kétötöde havonta, 16 százaléka pedig évente egyszer-kétszer tenné ezt.
A felmérés adatai azt bizonyítják, hogy egyre jobban terjed az önkéntesség a megyeszékhelyen is. A Székesfehérvári Önkéntes Központ abban segít, hogy közel hozza egymáshoz a segítő munkát végzőket, és azokat a szervezeteket, intézményeket, magánembereket, akiknek szükségük van ilyen tevékenységre.
A teljes kutatási anyag megtekinthető az echosurvey.hu oldalon.
 
 
 
 
nyomtatás