Hiánypótló tevékenység az CIC-ben
2014. december 31-én véget ér az Echo Innovációs Műhely ÁROP 1.1.14.-2012-20120009 számú, Fejér Megyei Civil Információs Centrum a partnerség fejlesztéséért című programja. A projekt során létrejött Fejér CIC iroda a Fejér megyei civil szervezetek működését segítette szolgáltatások és rendezvények szervezésével, valamint a működéshez szükséges információk átadásával és pályázati információk biztosításával 2012 júniusától 2014 decemberéig. A program zárásaként sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt évek munkáját Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Domokos Tamás, az Echo Nonprofit Network stratégiai igazgatója, és Kovács György, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője 2014. december 17-én a Fehérvári Civil Központban. 
 
 
Az elmúlt két és fél év alatt sokrétű, hiánypótló feladatot látott el a Fejér Megyei Civil Információs Centrum a térségben, széles körű partnerségben a civil szervezetek, megyei és helyi önkormányzatok, közigazgatási intézmények, egyházak, média és gazdasági szereplők számára nyújtott szakmai szolgáltatásokat. A legfőbb cél a szektorok közötti együttműködés elősegítése volt, amelyet az iroda a különböző tevékenységei során ért el. Folyamatos szakmai tanácsadást működtetett jogi, közhasznúsági területen; pénzügyi, könyvelési, adózási kérdésekben; pályázati módszerekre, technikákra vonatkozóan; számítógép-kezelés területén, folyamatos információszolgáltatást biztosított a civil törvény szerinti intézkedések végrehajtásának megvalósulásáról. Partnerségi információs napokat, valamint térségi tanácsadó fórumokat szervezett a Fehérváron kívüli településeken kihelyezetett szolgáltatásként a különböző térségi civil szervezetek, önkormányzatok, közigazgatási szereplők számára. Szemléletformáló workshopokat rendezett Jövőműhely címmel, az Európa Kávéház kompetencia fejlesztő rendezvény havonta jelentkezett, ugyanúgy, mint a Civil étlap, ahol a sajtó munkatársai kaphattak betekintést a megye civil szervezeteinek aktuális programjairól. A pályázati tájékoztató fórumokon és partnerségi klubokon pedig gyakorlati tanácsokat, segítséget kaptak a nonprofit szervezetek pályázataikhoz. Műhelykonferenciák, workshopok, fórumok, fejlesztő tréningek, képzések nyújtottak szakmai támogatást a civil szervezeteknek, közel 300 rendezvény valósult meg az iroda szervezésében az elmúlt két és fél évben.
A projekt véget ért, a munka azonban nem áll meg, ugyanis szükség van a Fejér CIC iroda szolgáltatásaira, hiánypótló tevékenységére a térségben. A legfőbb feladat a társadalmi bizalom helyreállítása lesz a jövő évben, amelyben nagy segítséget nyújt majd az iroda, így 2015 januárjától az Echo Nonprofit Network saját finanszírozásában fogja működtetni a Fejér Megyei Civil Információs Centrumot.
 
 
nyomtatás