Pályázni, de bölcsen - 18. rész
Az utóbbi időben sokat hallani arról, hogy könnyítettek az EU-forrásokból támogatott pályázati eljárásokon, ezzel együtt a közreműködő szakértők szerepe is változhat. Sorozatunkban Mahler Balázs pályázati szakértőt, az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola vezetőjét kértük fel, segítsen eligazodnunk. 
 
 
 
Találkozni könnyített, nyílt, egyfordulós kiválasztási eljárással, standard, nyílt, egyfordulós, illetve többfordulós eljárással egyaránt. A pályázók szempontjából ennek van jelentőség? Jelent valamelyik automatikus támogatást?
 
 A könnyítés sokkal inkább az adatlapok részletezettségére, az eljárás lerövidítésére vonatkoznak, de természetesen ez is sokat számít egy-egy pályázat esetében, és itt most elsősorban a vállalkozásokat emelném ki, akiknek jellemzően a korábbi, bonyolult pályázati adatlapok kitöltéséhez nem volt sem idejük, sem pedig kellő szakértelmük. A könnyített, nyílt egyfordulós eljárás a korábban „automatikusnak” becézett pályázatokat jelenti. Elvileg a döntés 30 napon belül is megszülethet, nincs tartalmi bírálat, kizárólag a formai megfelelőséget vizsgálják, és azt, megfelel-e a kiírás céljainak. A standard, nyílt egyfordulós eljárás során az irányító hatóságnál egy bizottság tesz javaslatot a projekt támogatására vonatkozóan.
 
 A többfordulós eljárás a korábban is megismert kétfordulós eljárással azonos, azaz az első fordulóban egy projektjavaslat kerül kidolgozásra, amelyek közül szintén egy bíráló bizottság választja ki a támogatásra érdemes pályázatokat, majd ezt követően a második fordulóban történik a projektjavaslat részletes kidolgozása. Ez utóbbit jellemzően nagyberuházások esetében, vagy mintaprojektek esetében alkalmazzák.
 
 A projektmegvalósítás továbbra is a korábbiakhoz hasonló elvek mentén folyik, azaz precíz és pontos munkával, az eljárásrendi szabályok ismeretével lehet csak projektet megvalósítani, és ehhez már egy szakértő igénybevétele is javasolt.
 
 Melyek azok a tipikus hibák, amelyek leggyakrabban vezetnek egy-egy pályázat elutasításához?
 
 A formai megfelelés az egyik legfontosabb kritérium, továbbá a mellékletek pontos összeállítása, és furcsának tűnhet, de sok pályázat esik el azért a támogatástól, mert a pályázat céljai nem esnek egybe a kiírás céljaival.
 
 Léteznek pályázói felkészítő képzések, előadások. Megtanulható a sikeres pályázás?
 
Nem. Bár ez gondolom, nem vígasztal senkit, de a sikeres pályázás is – mint sok minden más – a gyakorlatban sajátítható el. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a különböző, jól felkészült és tapasztalt szakemberek közreműködésével végzett pályázatírói vagy inkább a megvalósításra felkészítő képzéseket. Ezekből tényleg sokat lehet tanulni, de mindezek mellett pályázni kell: írni és megvalósítani. Ez a legjobb „lecke” .
nyomtatás