Lukács Móric-díjban részesült az Echo Innovációs Műhely
Lukács Móric-díjban részesült az Echo Innovációs Műhely. Az elismerést azon magánszemélyek és civil szervezetek kaphatják meg, akik közösségszervező tevékenységükkel kiemelkedőt alkottak, munkájukkal az adományozás kultúrájának fejlődését segítették elő. A díjat Zugor Zsuzsanna, a Műhely elnöke vette át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől Budapesten. 
 

Az elismerést idén Lovas Józsefné, óvónő és bábjáték oktató, Dr. Mess Béláné Dr. Mezey Klára, a Pécsi Székesegyházi Plébánia Caritas csoport vezetője és a székesfehérvári Echo Innovációs Műhely kapta. Balog Zoltán az elismerések átadásán emlékeztetett: Lukács Móric, a díj névadója, a 19. század második felében élő író és közéleti ember volt, aki a saját vagyonából áldozott a köz javára és egyike volt azoknak a politikusoknak, aki az elsők között ismerte fel a civil szervezetek fontosságát a társadalomban. 
A tárca vezetője kiemelte: azok, akik példát mutatnak a tevékenységükkel, követendő utat jelölnek ki. A díjazottak hiteles és elkötelezett emberek, akik személyiségükkel azt üzenik a közösségnek, hogy lehet mások nehézségein segíteni. Hatásukra a környezetük tagjai újra tudnak hinni a közösségben, a megtartó közösség erejében, a közösségi élményekben – tette hozzá.
 
 
nyomtatás