Polgármesteri köszöntés
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a Lukács Móric-díjban részesült Echo Innovációs Műhelyt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a megtisztelő elismerést Zugor Zsuzsannának, a szervezet elnökének 2014. szeptember 16-án a Minisztérium Tükörtermében. A köszöntés sajtónyilvános ünnepség keretében zajlott 2014. október 2-án, a Fehérvári Civil Központban. 
 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester gratulációját fejezte ki az országos díjhoz. Elmondta: „Kellenek a jó példák, amelyeket megmutatnak, amelyek példaértékűek lehetnek mások számára akár országos szinten is. Köszönöm a csapatnak az eddigi tevékenységét, hiszen ezzel Székesfehérvárért, a város érdekében is dolgoznak.”
A polgármester úr egy metszetet adományozott a Műhely elnökének, amelyet 2010 ősze óta minden olyan partnernek elvisznek, ahol olyan munka folyik, ami az önkormányzaton túl, a város egésze vonatkozásában nagyon fontos és példaértékű.
Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke elmondta: „Megtisztelő a szervezetünk számára ez a díj. Egy közös siker, amely a csapatmunka példája, a kiváló munkatársak együttműködésének köszönhető.”
Domokos Tamás stratégiai igazgató hozzátette: „Ahhoz, hogy erre a szintre eljussunk, nagyon tudatos építkezésre volt szükségünk. A kutatási elemek, a fejlesztések és az innováció ötvözete valósult meg eddigi munkánkban.”
A Lukács Móric-díj pénzadománnyal is jár, 500.000 forint. Az Echo Innovációs Műhely az összeget a Teljes Élet Szociális Alapítvány sörédi táboroztatására ajánlotta fel. Az adománylevelet Deli József kuratóriumi elnök vette át. „Az Alapítványunk segítséget nyújt abban, hogy a sérült gyermekeket otthon nevelő családoktól időlegesen átvállaljuk a gyermekek gondozását. Egy-két hétre tehermentesítjük a szülőket: amíg az állandó gondoskodást igénylő fiatalok velünk táboroznak, addig a szüleik kikapcsolódhatnak, pihenhetnek.” Tevékenységükkel elő kívánják segíteni, hogy sérült a fiatalok is egyre teljesebb életet élhessenek, és megtalálják a társadalomba való beilleszkedés lehetőségeit.
 
 
nyomtatás