XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

Civil étlap – Sajtóreggeli. Az Alba Regia Táncegyesületet Majoros Andor képviselte az eseményen, a XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra invitálta meg az érdeklődőket. 

 

A néptáncfesztivál a székesfehérvári augusztusi királyi programokat koronázza majd meg, idén ismét az éveken át megszokotthoz képest új időpontban, augusztus 20-24 között.
A fesztiválra várják az észak-ciprusi Lefkosa Folklore Association, a moldovai Hora Horita, a montenegrói Acnip Iskra tánccsoportokat, de orosz együttes is érkezik majd Moszkva mellől, olaszok Szicíliából, baszkok Spanyolországból, és természetesen az Alba Regia táncosai is fellépnek majd.

Augusztus 20-án és 24-én 19 órakor indul a felvonulás a Fő utcában, 20 órakor gálaműsor kezdődik a Városház téri nagyszínpadon, eső esetén a Vodafone Sportcsarnokban. Huszadikától huszonharmadikáig esténként 21.30 órától folkestekre várják a vendégeket a Malom utcai Táncházba. Huszonegyedikétől huszonharmadikáig 15 órától királyi gyermekjátszó várja a legkisebbeket a Táncházban, 17 órától térzene fogadja a vendégeket az Országalmánál, 18 órától a meghívott csoportok önálló műsorait tekinthetik meg a Városház téri nagyszínpadon.

Új eleme a programoknak a királyi játéktér, amelyen a meghívott külföldi együttesek tagjait kérik fel a szervezők saját hazájuk, népcsoportjuk jellemző, mai gyermekjátékaik be- és megmutatására.

mt

nyomtatás