Műhelykonferencia
Erőforrás menedzsment a civil szektorban címmel szervezett műhelykonferenciát a civil szervezetek számára a Fejér Megyei Civil Információs Centrum a Fehérvári Civil Központban. 
 
 
 
A konferencián olyan információkkal látták el az előadók a civil szervezetek munkatársait, amelyek elengedhetetlenek a jogszerű és hatékony működésükhöz. Volt szó a civil szervezetek érintő jogszabályi változásokról, a banki szolgáltatok lehetőségeiről, a Széchenyi Program irodáról, és az aktuális pályázati lehetőségekről, a megyei humán szolgáltatások fejlesztéséről, a civil szervezetekről, mint foglalkoztatókról, és az önkéntességről, a közösségi szolgálatról, valamint az esélyegyenlőségről.
Zugor Zsuzsanna, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője elmondta: a civil szektor jellemzője, hogy rugalmasan tud reagálni a változásokra, amire szükség is van, hiszen megváltozott a Polgári törvénykönyv, a civil törvény és a beszámolási kötelezettségek is. A támogatási rendszerekkel, pályázatokkal kapcsolatban elmondta, hogy az előző támogatási periódus lezárult, az új források pedig nehezen indulnak be, ez pedig sok szervezet működésében okozott fennakadást. Fejér megyében közel 1000 nonprofit szervezet működik, kulturális közfoglalkoztatott státuszban 52 fő van, a szektorban összesen 321 főt alkalmaznak.
 
 

Kollárné dr. Varga Beáta- Székesfehérvári Törvényszék- előadása letölthető innen.

Orbán Kristóf és Pálinkás Anett- Széchenyi Programiroda- előadása letölthető innen.
 
Pénzesné Obuch Tímea- Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály, Munkaerőpiaci osztály- előadása letölthető innen.
 
Beck Sára- Fejér Megyei Kormányhivatal Fogllkoztatási Főosztály, Munkaerőpiaci osztály- előadás letölthető innen
 
Mátyás Mónika- Kör Alapítvány- előadása letölthető innen.
 
nyomtatás