Előadás az Ikarus történetéről
Idei utolsó előadásához érkezett az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására ipartörténeti programsorozata. Ezúttal a nagy múlttal rendelkező Ikarus gyár történetével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 

A Fehérvári Civil Központban zsúfolásig megtelt a terem. Az érdeklődőket Váczi Márk, az alapítvány munkatársa köszöntötte. Kiemelte, hogy a nagy érdeklődésre és a szerteágazó témára való tekintettel az előadások és bejárások a jövő évben folytatódnak. Szőnyegi Hajnalka helyismereti könyvtáros, az Ikarus szárnyai című kötet szerzője kutatási élményeiről számolt be a könyv kapcsán. Kiemelte, hogy a gyár volt dolgozói rendkívül készségesen fogadták, elutasítással szinte alig találkozott. A többszörösen szubjektív válogatásként értékelt könyv az összegyűjtött visszaemlékezésekre épül, illusztrációs anyagát az adatközlőktől származó archív fotók adják. A feldolgozásnál a szerző a brigádnaplókra és az üzemi lap cikkeire is támaszkodott. A beszélgetések és interjúk megmutatták számára, hogy az Ikarus nem csak puszta munkahely volt, a dolgozók a mindennapi életben is szorosan kötődtek egymáshoz, részt vettek családi eseményeken, például esküvőkön, disznóvágásokon, építkezéseknél segédkeztek. A gyár fontos szerepet töltött be a város életében: azontúl, hogy sokaknak munkahelyet biztosított, kivette részét Székesfehérvár fejlesztéséből, és elindította az Egy üzem – egy műemlék mozgalmat, amelynek köszönhetően a Rác utcai skanzen és környéke ma is látható. Kegye Győző, a gyár egykori dolgozója és történetének kutatója ismertette, hogyan fejlődött és épült ki a sóstói repülőtéren létesített repülőgépjavító üzem a két világháború között, hogyan lett belőle az államosítás után Motorjavító Állami Vállalat, Általános Mechanikai Gépgyár, majd 1963-tól az Ikarus Székesfehérvári Gyáregysége és végül 1969-től önálló gyára. Bemutatta a legfontosabb repülőgép-, jármű- és buszfejlesztéseket, a legismertebb típusokat, és számos, az interneten keringő és a sajtóban is megjelent, félreértésekből eredő tévedést megcáfolt, például a babakocsikkal vagy az úgynevezett Fakaruszokkal kapcsolatban. A gyártörténeti előadás januárban az 1975-ös évtől folytatódik.     

 

Fotó: Simon Erika

 
nyomtatás