Sörházi délután
Mintegy 70 fő részvételével, nagy médiaérdeklődés mellett került sor a Magyar Városkutató Intézet és az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására ipartörténeti programsorozatának újabb, az egykori Sörház és Sörház-malom épületegyüttesét bemutató rendezvényére. 
 
 
 
A szervezők nevében Váczi Márk, az intézet munkatársa köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a program egyben az idei műemléki séta sorozat első állomása is. Székesfehérvár egyetlen, egyébként nem látogatható ipari műemlékének történetét és hányatott sorsát Csutiné Schleer Erzsébet építészmérnök, műemléki szakmérnök ismertette. Szakál Csaba építészmérnök 1991-es diplomatervében Vízimalom múzeum és serfőzőház fogadó kialakítására tett javaslatot. Bár a terv végül nem valósult meg, a kutatómunka során rengeteg értékes anyagot gyűjtött össze, amelyeket megosztott a résztvevőkkel is. Siklósi Gyula régész professzor a környék középkori és koraújkori történetének kutatási eredményeiről tartott rövid összefoglalót, a Kodolányi János Főiskola számára végzett átalakítás körülményeibe pedig Muskovits László építészmérnök avatta be a közönséget. A szakvezetők felhívták a figyelmet az utolsó fehérvári serfőző, Peuser Frigyes dédunokájának, Honty Katalinnak a témában megjelent két családtörténeti, illetve építészettörténeti kötetére is, amelyeket bárki haszonnal forgathat. Az ipartörténeti rendezvénysorozat június 15-én az Ötven éve történt című ARÉV-tablókiállítással, a műemléki séta sorozat várhatóan július elején a Felsővárosban folytatódik.
 
nyomtatás