Jelentés készült az iskolai demokrácia helyzetéről
Nyilvános a fehérvári Helyi Demokrácia Audit jelentésünk 8. kötete. Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet az Echo Nonprofit Network HDA (Helyi Demokárcia Audit” programjának keretén belül rendszeres társadalomtudományi kutatással vizsgálja a székesfehérvári helyi demokrácia helyzetét. A helyi demokratikus deficit alakulásán túl vizsgáljuk a lakosok önkormányzattal, az önkormányzati munkával, döntésekkel való elégedettségét is valamint az iskolai demokrácia alakulását.  
 

Az Európai Helyi Demokrácia Hete az Európa Tanácsban a Miniszteri Bizottság és a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa közös projektje, amelynek megtartására az egyes nemzetek kormányai és helyi önkormányzatai közösen kötelezték magukat. A rendezvénysorozat időtartama az 1985-ös helyi önkormányzati charta október 15-ei aláírásának napjához illeszkedik, azaz az Európa Tanács tagországaiban az október közepe körüli hét napon tartandó.
 
2007-ben volt az első alkalom, hogy az egyes országokban egy októberi héten a helyi önkormányzatok – a nemzeti kormányok támogatásával – olyan programokat szervezzenek, amelyek a lakossággal érzékeltetik a döntéshozatalba való bekapcsolódásuk fontosságát, azaz felismertetik velük a helyi politikában való részvételük jelentőségét. Ám Magyarországon ilyen rendezvénysorozat nem volt. Több mint kétszáz helyen megszervezték ugyan az Állampolgári Részvétel Hetét, de ezt nem az Európa Tanács nemzeti kormányai és önkormányzati kongresszusa, hanem civil szervezetek kezdeményezésére tették.
 
A helyi demokrácia alakulását kutató és monitorozó Echo Nonprofit Network valamint annak tagszervezetei 2009-ben e programsorozat keretén belül készítette el a 2008 őszén lezajlott Iskola és társadalom című országos kutatás fejér megyei és székesfehérvári adatainak összehasonlító elemzését, mely a Helyi Demokrácia Audit  programuk 8. köteteként jelent meg. A beszámoló itt érhető el.
 
nyomtatás