Külföldi cserediákok köszöntése a Titkok Házában
Az Erasmus+ program keretében megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló csereprogramban résztvevő fiatalokat és a partnerszervezet képviselőit köszöntötte hétfő délután Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere és Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke a Titkok Háza Tudományos Élményközpontban.   
 
Az ÉményTér Egyesület az Erasmus + program keretében tíznapos ifjúsági csereprogramot valósít meg, melynek témája a digitális kompetenciafejlesztés. Az infokommunikációs világban való zavartalan mozgás, az alapvető digitális készségek elsajátítása ma már nélkülözhetetlen: nemcsak a siker kulcsa, hanem a mindennapi boldogulásunk feltétele is. A digitális átmenet, a digitális technológiai alkalmazások, az automatizáció, a robot technológiák, a mesterséges intelligencia az élet szinte minden területére kihatnak és alapjaiban alakítják át a gazdaságot, a munkaerőpiacot és az emberek életkörülményeit. A munkaerőpiacon jelentősen átalakulnak az egyes szakmákhoz szükséges készségek, melyre szükséges a fiatalokat minél jobban felkészíteni.
A 10 napos programon három partnerországból – Olaszország, Szerbia és Magyarország – 6-6 fő fiatal vesz részt, a partnerszervezetek Cento Város Önkormányzata és az e-Régió Egyesület. A csereprogram során a résztvevők megismerkednek az alapvető informatikai ismeretekkel, majd mélyebb betekintést nyernek a LEGO robotok világába, emellett megismerik a résztvevő országok kulturális szokásait és nem utolsó sorban használják az angol nyelvet is.
Hétfő Székesfehérvárra érkezett a csapat és ellátogatott a Titkok Háza Tudományos Élményközpontba, ahol megismerkedtek a legújabb, modern, digitális eszközökkel és ki is próbálhatták azokat. A fiatalokat Mészáros Attila alpolgármester és Dr. Zugor Zsuzsanna elnök köszöntötte a házban.
 
 
nyomtatás