Egy hét a foci bűvöletében
Strandolás, séta a természetben, kislabdadobó verseny, rengeteg nevetés és persze sok foci – így lehetne röviden összefoglalni, milyen élményekben volt része, annak a huszonegy gyereknek, aki részt vett a június 28-a és július 2-a között megtartott maroshegyi labdarúgó táborban. 
 
 
 
A TOP-6.9.2-16-SF1-2018-0000, Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron projekt keretében megtartott sportos, nyári tábort a Maroshegyi Ifjúsági Egyesület szervezte, az edzéseket, foglalkozásokat pedig Farkas István tartotta.
A tábor első napja az ismerkedésről, oldódásról szólt: a délelőttöt a Koronás Parkban játékkal kezdték a gyerekek, melyet egy közös, filmes délután és séta követett.
Kedden már a labda is előkerült: kispályás focibajnokságot tartottak délelőtt, délután pedig egy 11-es rúgó versenyen csillogtathatták meg a gyerekek tehetségüket.
A hét közepén egy kis kirándulás is belefért a fiatalok programjába: a Sóstói Tanösvényt járta be a csapat. A kellemes délelőttöt egy izzasztó meccs követte, a Mezővári József Sportpályán rúgták a bőrt a táborozók.
Az elseje a strandolásról szólt. A csapat egészen a Velencei-tóig utazott vonattal, hogy csobbanjanak egyet a jó, hűvös vízben.
Az utolsó, focitáborban töltött napot egy kicsit keserédessé tette a búcsú, de így is remekül szórakoztak a diákok: a rövid, kispályás focimeccs után mindenki elnyalt egy fagylaltot, majd egy szusszanásnyi szünet után következtek a játékos vetélkedők.
Délután kislabdadobó versennyel és egyéb ügyességi játékokkal zárult a tábor.
 
 
nyomtatás