NEA 2020
Október 1-től útjára indítják a Nemzeti Együttműködési Alap 2020. évi pályázatait. A hazai egyesületek és alapítványok több millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek működési célokra. A Miniszterelnökség idén másodszor szervezte meg országos tájékoztató fórumsorozatát CIVIL INFO – NEA 2020 címmel, hogy minél szélesebb körben informálja a civil szervezeteket. A sorozat első programját Székesfehérváron, a Városházán tartották. 
 
 
Civil szervezetek működési célú támogatása címmel hirdetik meg október 1-jétől a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2020. évi pályázatait, a kiíró ismét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lesz. Újdonság, hogy olyan civil szervezetek – alapítványok, egyesületek, szövetségek – is kaphatnak támogatást, amelyek csak 2019-ben alakultak meg. Az elnyerhető támogatás a legtöbb szervezet esetében 3 millió forint, a szociális területen működő szervezetek esetében azonban akár 5 millió forint is lehet.
 
A Miniszterelnökség újabb tájékoztató fórumsorozatának első állomása Székesfehérvár volt. A Városházán rendezett programon a Fejér Megyei Civil Információs Centrum elnöke, Zugor Zsuzsanna arról beszélt, hogy évek óta aktívan segítik a civil szervezeteket. A Nemzeti Együttműködési Alap minden évben rendelkezésre áll, azonban először fordul elő, hogy egy adott év pályázatait már az előző évben meghirdetik.
 
Korábban sokan jelezték igényüket a maihoz hasonló tájékoztató fórum megszervezésére. Jó dolog, hogy ha van miről beszámolni a civil szervezetek működését illetően, akkor a tárcák ezt megteszik. A civil társadalom rengeteg területet érintve jelen van egy város, egy közösség életében – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, hogy az állami és az európai uniós pályázatokon túl rendelkezésre állnak az önkormányzati keretek is, ezek nem kioltják, hanem támogatják egymást, hogy a civilek minél több céljukat megvalósíthassák. A civilek és az önkormányzat együttműködése nagyon jó hatással van a közösségformálásra, a közösség erősítésére.
 
A Nemzeti Együttműködési Alap újabb pályázati időszaka október 1-jétől indul és körülbelül 30 napig tart. Ekkor nyílnak meg az összetett, majd november 1-jétől az egyszerűsített pályázatok. Ha valaki időben pályázik egyszerűsített keretek között, akkor a támogatást automatikusan megkapja. A teljes pályázati keretösszeg az idei 5,9 milliárd forintról jövőre 7,7 milliárd forintra emelkedik annak köszönhetően, hogy NEA-ba csoportosítják át azokat az adó egy százalékokat, melyekről a magánszemélyek nem rendelkeztek – emelte ki felszólalásában Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság helyettes államtitkára.
 
Hozzátette, hogy az újabb pályázati keretek között a korábbinál több jelentkezőre számítanak. Az előző körben Fejér megye jól teljesített, 332 benyújtott pályázatból 161 kapott támogatást, ami 48,5 százalékos hasznosulást jelent. Fontos, hogy a Miniszterelnökség a napokban egy új kiadványt jelentet meg Civil kézikönyv címmel. Az igényes kézikönyv részletes útmutatást ad a Nemzeti Együttműködési Alapról. Az Államtitkárság által regisztrált civil szervezetek elektronikus formában automatikusan megkapják a füzetet. Szalay-Bobrovniczky Vince arról is szólt, hogy jövőre megszervezik a második Civil Véradást és készülnek a Civilek Napjára is.
 
A köszöntőket követően az Államtitkárság szakemberei beszámoltak az eddig megvalósult fontosabb programokról és rendezvényekről, és gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást tartottak a 2020-as NEA-pályázatokról.
 
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ
Fotó: Molnár Artúr
nyomtatás