Szociális Munka Napja 2019
November 12. a Szociális Munka Napja, amelyet 1997 óta ünneplünk világszerte. A szociális, illetve a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén dolgozó sok tízezer ember munkájának elismeréseként – Magyarország Kormánya előterjesztésére – az Országgyűlés ezt a napot számukra 2017-től munkaszüneti nappá nyilvánította.
 
 
Magyarországon a szociális, gyermekvédelmi és esélyegyenlőségi területen mintegy 5000 civil szervezet tevékenykedik, amelyek áldozatos, elkötelezett és magas szakmai színvonalon végzett, nélkülözhetetlen munkájukkal terhet vesznek le az állam válláról. A szociális területen dolgozó emberek ilyen irányú tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar társadalom még inkább szolidáris közösség legyen. A kormányzat támogatja és segíti a társadalmilag beágyazódott, hozzáadott értéket képviselő civil szférát: míg 2010-ben 144 milliárd forint, addig 2017-ben már 284 milliárd forint került szétosztásra a kormányzat közreműködésével a civil szervezetek között, amelyeknek közel 9%-át teszik ki a szociális területen tevékenykedők.
 
A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatainak keretösszege szintén évről évre növekszik. Örömteli, hogy 2019-ben több száz szociális tevékenységet végző civil szervezet volt a nyertesek között.
 
A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága – egyeztetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért Felelős Államtitkárságával – a szakmai irányítása alá tartozó Civil Információs Centrumokkal együtt ünnepli meg az idei Szociális Munka Napját, oly módon, hogy valamennyi megyeszékhelyen és a fővárosban is fiatalok bevonásával közösen látogatnak meg civil szervezet által működtetett szociális intézményeket, ahol szociális dolgozók mutatják be tevékenységüket a diákok számára.
 
A Szociális Munka Napja alkalmából Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár úr rövid interjút adott a szociális területen tevékenykedő civil szervezetek vonatkozásában, amelyet alább olvashatnak.
 
A Szociális Munka Napja alkalmából köszönetet mondunk a szociális, gyermekvédelmi és esélyegyenlőségi területen tevékenykedő embereknek, civil szervezeteknek!
 
Áldozatos munkájukhoz ezúton kívánunk további sikereket és eredményeket.
 
Budapest, 2019. október 30.
 
Szalay-Bobrovniczky Vince
civil és társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség

__________________________

Interjú Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárral
 
1.Hogyan értékeli a szociális területen tevékenykedő civil szervezetek munkáját?
Szociális területen csak akkor tudunk jó eredményeket elérni, ha a közösség ügyévé tud válni, ha a helyi igények az önkormányzat és a civil szervezetek összefogásával, állami segítségvállalással tudnak megvalósulni. Ezért fontos a civil szervezetek munkája, mert ma Magyarországon az önkormányzatok, civilek, egyházak vállalják fel a szociális ellátás több mint kétharmadát, ez is jelzi, hogy akkor lehet helyben jó megoldásokat találni, ha a helyi kérdéseket és azokra adott válaszokat az ott élők bevonásával tudjuk megfogalmazni.

2. Fontosnak tartja-e, és ha igen, miért, hogy fiatalok is szerepet vállaljanak az ilyen tevékenységű civil szervezetek munkájában?
A kormány 2016. január 1-jétől vezette be az iskolai közösségi szolgálatot, ami feltétele az érettséginek. Tapasztalatok szerint jelentős számban visszatérnek önkéntes szolgálatra azok közül a fiatalok közül, akik részt vettek a programban. Ez az intézkedés hozzájárult ahhoz, hogy nőtt az önkénteseket fogadó szervezetek száma és több mint félmillióan végeznek önkéntes feladatot. A szociális területén vállalt önkéntesség növeli a szolidaritást és az empátiát a fiatalokban, és ezzel fontos készségek fejleszthetőek, mint például az együttműködés vagy a problémamegoldás.

3. A jövőben növekszik-e a szociális tevékenységet végző szervezetek állami támogatása?
Jövőre több támogatást kapnak a civil szociális intézményfenntartók. Biztonságosabb és kiszámíthatóbb lesz az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézmények működése, ugyanis a minimálbér-emelkedésből eredő munkáltatói többletteher az állami átvállalással törvényi garanciát kap. Ugyanis jövő évtől már szerepel az erre a célra szánt mintegy 40 milliárd forint a költségvetésben.

4. Van-e olyan ellátási típus, amelyben különösen fontosnak tartják a civil szervezeti jelenlétet?
A civil szervezetek sok esetben az érintettek tenni akarásának köszönhetően jöttek létre, az ő elkötelezettségük és munkabírásuk kiemelkedő és az ő tevékenységük túlmutat a jogszabályokon. A fogyatékosságügy területen jól látható, hogy mennyi hozzáadott értéke van az ilyen civil szervezetek munkájának, számos olyan kezdeményezést indítottak el, amelyek később fontos részeivé váltak a szociális ellátásnak. A kormány a fogyatékosságügy területén kiemelten fontosnak tartja a „semmit rólunk, nélkülünk” elv érvényesülését, ezért évről-évre támogatja az érintetteket képviselő érdekvédelmi szervezeteket.    
nyomtatás